Saját tapasztalatból tudom, hogy nem könnyű megbocsátani. De azt is tudom, hogy lehetséges. A Bibliában az olvassuk, hogy Isten erejével bármit meg tudunk tenni, ami szükséges: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít.” (Filippi 4:13)

 Félelem és erőszak

Apám éveken át kihasznált: szexuálisan bántalmazott. Hároméves korom körül kezdte, és 18 éves koromig nem hagyta abba. Apám rosszindulatú, irányító, manipulatív, kiszámíthatatlan és pszichikailag labilis férfi volt. Emiatt otthonunkban a félelem légköre uralkodott: soha nem tudhattuk, hogy amit éppen teszünk, feldühíti-e őt vagy sem.

A családban mindig azt tettük, amit ő akart. Ha tévézni akart, tévét néztünk. Ha aludni akart, mindnyájan lefeküdtünk. Ha ő felébredt, mi is felkeltünk. És természetesen mindig azt ettük, amit ő épp megkívánt. A családi életünket teljesen az ő pillanatnyi hangulata és akarata határozta meg.

Amint tudtam, azonnal elköltöztem otthonról. Utána évekig haragudtam rá. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha is megbocsássam neki mindazt, amit ellenem elkövetett.

Mire jó a megbocsátás?

Sokat foglalkoztam a Bibliával, megpróbáltam Isten szavát mélyebben megérteni. Idővel világossá vált, milyen sokat ártok magamnak azzal, hogy nem akarok megbocsátani. Azt is megértettem, mekkora áldás várna rám, ha mégis megtenném!

Sokszor azt gondoljuk, ha megbocsátunk, azzal teszünk jót, aki megbántott minket. De valójában nekünk tesz jót, ha megbocsátunk! Igazi békét és örömöt akkor tapasztalunk, ha elengedjük a haragot és a keserűséget.

Akinek kemény küzdelem, hogy meg tudjon bocsátani, talán így gondolkodik: „Meg akarok bocsátani, de olyan nehéz! Nem tudom, képes vagyok-e rá!” Nos – Krisztusban meg tudunk bocsátani. Elmondom, hogyan.

1. lépés: Hozzuk meg a döntést

A megbocsátás több annál, minthogy elsuttogunk egy imát „Uram, megbocsátok... stb.” A megbocsátás döntés, amit mi hozunk meg. Nem könnyű döntés, valószínűleg kényelmetlen érzés – talán még fáj is. De a ránk váró jutalom miatt megéri!

Ennek a döntésnek valóságos következményei lesznek. De akarnunk kell!

2. lépés: Hagyatkozzunk Istenre

Nagyon jó, hogy Isten megadja a szükséges erőt ahhoz, hogy megbocsássunk. Hogy ezt átélhessük, abban nagyon sokat segít, ha egyfajta álladó imádság van a lelkünkben: „Uram, segíts, hogy ne vesszek el ma a negatív gondolatokban! Őrizz meg a hiábavaló haragtól! Add meg nekem a megbocsátás kegyelmét!”

Segíthet, ha bizonyos bibliai verseket hangosan kimondunk, például az Efézus 4:32-t: „Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Én magam szívesen teszem át ezeket a szavakat egyes szám első személybe: „Ma barátságos leszek az illetővel. Együttérző leszek, megbocsátok neki, ahogy Isten Krisztus nekem is megbocsátott.”

Higgyünk Istennek, hogy el tudja végezni a szívünkben a valódi megbocsátást.

3. lépés: Értsük meg saját érzéseinket

Az emóció, érzelem szó a latin emovere – „kijuttat”-ból származik. Az érzelmek olyan változásokat oldanak ki a pszichénkben, amelyek cselekvésre késztetnek bennünket. Másképp fogalmazva: az érzéseink munkálják bennünk a vágyat, hogy megtegyünk valamit. Ha valaki például megsért, akkor védekezni vagy menekülni akarunk.

Általában idő szükséges ahhoz, hogy a megbocsátás melleti döntésünket az érzelmeink is kövessék. Tudatosítsuk magunkban, hogy az érzelmeink nem azonosak velünk! Az érzelmeink változnak. Ugyanazzal a dologgal kapcsolatban akár rövid időn belül is más-más érzések keletkezhetnek bennünk. Akit egyik percben még szimpatikusnak találunk, lehet, hogy a következő percben már ellenszenves számunkra. Az akaratunk tesz képessé arra, hogy ne az érzelmeink irányítsanak.

4. lépés: Imádkozzunk ellenségeinkért

Jézus arra tanít, hogy szeressük ellenségeinket, és imádkozzunk értük (Máté 5:44). Szerintem ez a világ legnehezebb dolga! De nem adhatjuk fel könnyedén csak azért, mert nehéz megtenni. Ha Jézus ezt kívánja tőlünk, akkor biztos, hogy ez a jó út számunkra.

Hadd szemléltessem gyakorlati példával: ha kolléganőnk kapja azt a megbízatást, amire mi vágytunk, és azt érezzük, hogy az irigység úrrá lesz rajtunk, akkor ne csak imádkozzunk a kolléganőnkért, vegyünk neki ajándékot is! Állítom, hogy ez segíteni fog! Megtöri a gonosz hatalmát, ahogy ez a Bibliában is áll: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.” (Róma 12:21)

Egyszer rájöttem, hogy egyik üzleti partnerünk rosszakat beszélt rólam a hátam mögött. Mérges lettem, és azonnal meg akartam mondani neki a véleményemet. De a szívemben éreztem, hogy Isten azt suttogja: „Joyce, vegyél neki valamilyen ajándékot, és köszönd meg neki az évek óta tartó együttműködést!”

Először kimondottan nehezemre esett szót fogadni, de amikor mégis megtettem, olyan örömet éreztem, hogy mosolyogtam is hozzá!

A megbocsátás erőket szabadít fel, és megakadályozza, hogy bárki elrabolja az örömünket.

Miénk a választás

Ma miénk a választás: a gonoszt legyőzhetjük jóval, és nem is remélt örömöt találhatunk abban a döntésben, hogy megbocsátunk. Bátorítok mindenkit: tegyen jót saját magával! Hozza meg a helyes döntést, és bocsásson meg!

Joyce Meyer

bznom kell