Az Biblia újszövetségi részében szereplő Lídia bíborkereskedő üzletasszony volt (Ap. Csel. 16:14), a mai Törökországhoz tartozó Thiatira városából származott. Ez a város a görögországi Filippitől körülbelül 480 kilométer távolságra fekszik.
Az antikvitás korában a Thiatirában előállított karmazsin- és bíborvörös szín számított a legpompásabb árnyalatnak. Nem volt olcsó kelme, egyetlen gramm festék elkészítéséhez mintegy 800 darab bíborcsiga nedvére volt szükség. A bíborszövet státuszszimbólumnak számított, ezért nagyon keresett cikk volt a Római Birodalom előkelő rétegének köreiben.
Bibliai történettudósok úgy vélik, Lídia megözvegyült, és átvette férje üzletét, hogy így gondoskodjon a saját, valamint gyermekei megélhetéséről. Kétségtelen, hogy egy olyan történelmi korban, amikor a nőket másodrendű állampolgároknak tartották, ez az asszony sikeresen megállta helyét a férfiak világában. Úgy gondolom, üzleti sikere arra vezethető vissza, hogy erős jellemű, őszinte asszony volt, aki embertársaiban, üzletfeleiben szimpátiát és bizalmat ébresztett. Elképzelem, amint méltósággal és kecsesen viseli az értékes kelméket... üzletének talán ő maga volt a legjobb reklámja.
Akkoriban Filippi olyan város lehetett, mint ma Párizs, Milánó vagy New York – amelyeket a divattervezés fellegvárainak tartanak. Akik egyedi darabot készíttetnek maguknak egy divattervezővel, drága és értékes öltözéket viselhetnek. Lídia bíborkelméi, amelyek szalonjában készültek, éppen ilyen drágának számítottak akkoriban.
Találkozás a folyóparton
Amikor utazásai során Pál apostol egy-egy új városba érkezett, először mindig a zsinagógát kereste fel, hogy találkozzon a zsidó közösség vezetőivel. Filippiben azonban – bár világvárosnak számított – nem lakott tíz zsidó férfi, ami a törvény szerint minimálisan szükséges lett volna egy zsinagóga építéséhez. Mivel Pál és útitársai nem találtak zsinagógát, ezért kimentek a városkapu elé, hogy lássák, vannak-e néhányan a folyóparton, akik Istenhez imádkoznak.
Akkoriban a zsidó hívők szokás szerint a folyóparton gyűltek össze. Az istentiszteleti rendhez tisztálkodási ceremónia is tartozott, erre éppen alkalmas volt a folyó vize. Amikor Pál és társai a parton egy nőkből álló csoportra találtak, leültek melléjük, hogy egy fa árnyékában elbeszélgessenek.
Lídia megnyitja a szívét
Lídia kereső lélek volt. Imádta Istent, de még nem hallott Jézus Krisztusról. Bár istenfélő, és sikeres üzletasszony volt, ennél valamivel többre vágyott. Ezért vett részt rendszeresen a folyónál gyülekezők összejövetelén. Nem sejthette, hogy lépteit Isten vezeti, és egy napon majd Pállal fog találkozni.
A szakmai, üzleti sikerek nyilvánvalóan nem tudták betölteni Lídia szívében azt az űrt, amelyet Isten a maga számára alkotott. Így amikor Pál arról az Egyetlenről beszélt, aki ezt megtehette, „megnyitotta a szívét, hogy elfogadja, amit Pál hirdetett.” (Ap. csel. 16:14) Lydia megnyitotta szívét a Jézus Krisztusban való hitre, így ő lett az első európai keresztény.
Talán életében akkor költözött először igazi nyugalom a lelkébe. Találkozott a Békesség Fejedelmével, és megtapasztalta azt a békességet, amely minden emberi értelmet felülhalad.
Lídia – a gondoskodó, határozott, és vendégszerető asszony
Lídia és a házában élők eldöntötték, hogy teljes szívükből Jézust akarják szolgálni, ezért bemerítkeztek. Ugyanaz a víz, aminél azért találkozott néhány más asszonnyal, hogy Istent imádja, most arra szolgált, hogy megpecsételje a hitüket. Ez a bíborárus asszony nyíltan Jézushoz tartozónak vallotta magát, és a bemerítkezés után meghívta Pált és az útitársait a házába. Háza rövid időn belül olyan központtá vált, ahol az emberek Isten imádására gyűltek össze.
Isten értékesnek tartja a nőket
Lukács beszámolójából tehát megtudhattuk, hogy egy nő – Lídia – volt az a személy, aki Európában először ismerte meg Jézust. Ő lett annak a nagy seregnyi európai kereszténynek az előfutára, akik a a későbbiekben találkoztak Jézus Krisztussal, a Megváltóval. C. H. Spurgeon, az ismert 19. századi igehirdető mondta Lídiáról: „Majdhogynem irigylem, hogy ő lehetett az első európai hívő – ugyanakkor örülök, hogy egy nő vállalta ezt a szerepet, és egész házanépe követte őt ezen az úton.”
Elizabeth Mittelstaedt
