„Ne félj, mert veled vagyok, és megáldalak téged.” (1 Móz 26:24)
Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy lesz idő, amikor ilyen kevés pénzből kell megélnem, egyáltalán nem hittem volna neki. A férjem villanyszerelő. Hosszú évekig jó beosztásban, egy villamossági nagykereskedés beszerzési és értékesítési osztályán volt műszaki tanácsadó. Én 17 évig egy napilapnál részmunkaidőben mint fogalmazó dolgoztam. Mindketten jól kerestünk. 2001-ben megbetegedtem, emiatt felmondtam a munkahelyemen. A férjem elég jól keresett ahhoz, hogy az ő fizetéséből ketten is megéljünk.
55 évesen – munka nélkül
2005. augusztusában viszont utolért minket a nagy csalódás. A férjemet elbocsátották. Az indok: a gyár eladása miatt spórolnia kell a cégnek. „55 évesen már nincs önre szükség“ – mondták neki a munkaközvetítőnél. Ettől függetlenül a férjem rengeteg önéletrajzot készített és nyújtott be különböző helyekre, de sorra csak elutasítást kapott. Mi lesz most? A megváltozott szabályozók miatt a nekem járó támogatás is sokkal kedvezőtlenebbé vált.
Még házasságkötésünk után jelentkeztünk be mellékállásban elektronikai kiskereskedőnek. Most nem láttunk más kiutat, mint hogy ezt a tevékenységet fejlesszük fel, és saját lábunkra álljunk. Minden addigi összespórolt pénzünket belefektettük az üzlet felfuttatásába, de sajnos, nem sikerült olyan jól, mint szerettük volna.
Anyagi nehézségeink egyre nagyobbak lettek. „Mire akar ezzel Isten tanítani?“ – kérdeztük újra meg újra. Néha ugyan felvillant egy kis fény az alagút végén, de végül újabb csalódás ért az újabb akadályok miatt. Aztán az eddigieknél is rosszabb helyzetbe kerültünk. 2006. áprilisában a férjem szélütést kapott, rohammentővel kellett a klinikára szállítani.
A mai napig hálásak vagyunk érte Istennek, hogy két hét kórházi kezelés után ismét jobban lett, és
két hónap elteltével újra munkaképessé vált. De ez a kiesés súlyos anyagi csapást jelentett számunkra. A kórházban töltött idő alatt a férjemnek nem volt semmilyen jövedelme, folyamatos kiadásaink viszont nem változtak: áram, víz, fűtés, házadó, építési hitel, gáz, javíttatások, biztosítások, élelmiszer és még sok egyéb.
Amikor elfogy a pénz
Ahhoz, hogy ezeket a dolgokat ki tudjuk fizetni, a 2005/06-ra befizetendő ÁFÁ-t visszatartottuk. Ahhoz, hogy ezt a pénzt az adóhatóságnak befizessük, később hitelfelvételre kényszerültünk. Ezzel újabb pénzügyi teher járult az eddigiekhez. Végül jobbra fordultak a dolgok: időközben a férjem két különböző cégnél is állást kapott. Mennyire hálásak vagyunk ezért Istennek! Ettől függetlenül nagyon szorosra kell húznunk a nadrágszíjat – főleg az előbb említett hitel miatt. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy vannak időszakok, amikor negyedannyi pénzből kell vezetnem a háztartást, mint egy hozzánk hasonló, átlagos házaspárnak. Nem engedhetünk meg magunknak olyan dolgokat, ami régebben teljesen természetes volt – évente két hét nyaralás, időnként egy-egy csinos ruha vagy cipő vásárlása anélkül, hogy az árát kellene néznem; hangverseny, ünnepi összejövetelek a barátainkkal, rokonainkkal – mindez már a múlté.
Úgy gondolom azonban, hogy Urunk segítségével ezt a helyzetet is legyőzhetjük. Néha ugyan nagyon levert vagyok, és nem érzem úgy, hogy bármi is javulni fog. Mégis minden egyes megszorításnál azt éreztük, hogy Isten megtart és átsegít a nehézségeken, még ha a hitünket megpróbáltatás is éri. Isten Igéjéből újra meg újra erőt és bátorságot merítek. Erősen kapaszkodom Isten ígéreteibe – mert Istent a szaván foghatom! Gyakran imádkozom így: „Istenem, Te engedted meg ezt a helyzetet, és Te viszel át minket ezen is.”
A mi mindennapi dolgaink is Isten kezében vannak. Elfogadom, hogy az elmúlt időszakban kevés pénzből kellett kijönnünk, és várhatóan a jövőben is ezzel kell megbirkóznunk.
Új állás
Férjem elbocsátása után három évvel különleges imameghallgatást éltem át. Olvastam az újságban egy álláshirdetést: „Részmunkaidős irodai alkalmazottat keresünk.“ Mivel tanultam irodavezetést, irodai ügyvitelt, jelentkeztem a hirdetésre – bár 55 éves korom miatt kevés reményem volt, hogy felvegyenek. Mégis megkaptam az állást! Azóta heti három napot egy kis irodában dolgozom. Nagyon tetszik a munkám. Ez számomra fantasztikus imameghallgatás! Nagyon hálás vagyok érte Istennek, mert látom benne a vezetését. Ő gondoskodik gyermekeiről!
Egy kedves ismerősömtől egyszer a következő sorokat kaptam, amit azóta is minden nap elolvasok:
Mennyei Atyánk, az élő Isten
áldjon meg téged,
Vegye el tőled az aggódást,
töltse be örömmel a szíved.
Legyen közel hozzád minden
utadon az Úr:
Szeretete töltsön el békével,
boldogsággal maradéktalanul.
Ingrid Witte
A cikk a 36. sz. Lydia magazinban jelent meg.
